Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Idézet a könyvből

2009.06.21

 

A HÁRMAK REZIDENCIÁJA

QAANAAQTÓL 500 KM-RE ÉSZAKKELETRE, GRÖNLAND

Október 14., szombat esze (zónaidő)

 

 

  

  

Grönlandon, 1364 km-rel az északi sarkkörön túl, 500 km-re északkeleti irányban Qaanaaqtól, a kies végtelen hó- és jégmezőn, háromszázhatvanhat méterrel a föld alatt, a tömör, csontkemény ősi jégben sok évvel ezelőtt, a legnagyobb titokban, egy rezidenciát építettek, ahol három ember élt tizenöt tagú személyzetével, elzárva a külvilágtól, olyan védetten, hogy még a teljes földi életet kipusztító nukleáris háborút is zavartan vészelnék át.

 

A Hármak emberi lények voltak, nem ismertek nem homo sapiens lényeket, csupán jó néhány szokásos emberi tulajdonság hiányzott belőlük. Nem aggattak jelzőket magukra, nem gondoltak semmit maguk felől. A testi élvezetek sosem érdekelték őket. Nem voltak egyénieskedő megnyilvánulásaik, nem akartak különbözni másoktól, vagy hasonlítani valaki másra. A múltjuk nem kísértette őket, semmit sem bántak, semmit sem féltek, nem voltak elbukott céljaik. Mindenre tisztán emlékeztek, amit valaha is tettek, amit valaha is megfigyeltek vagy gondoltak. Emberi hazugságok nem vakították meg őket, igazságtalanság és erőszak nem rántotta görcsbe a gyomrukat, és nem is fenyegette őket. Nem szerettek és nem gyűlöltek, nem éreztek, képekben gondolkodtak, nem szavakban, csak szándékaik voltak, kötődéseik nem.

 

Darla, Vufír és Anhaido réges-rég kivonultak a világból, életük nagy részét itt töltötték, ezen a tízszintes, negyvenezer négyzetméter alapterületű építményben. Darla hátrafésülve hordta sűrű fekete haját, Anhaido fehér haja a vállára omlott, Vufír kopasz volt. Mindhárman sötétkék ruhát viseltek és sötétkék csizmát. Egyszerű szabású ruhájuk egyhangúságát csupán jókora, hosszúkás gallérjuk törte meg. Bútoraik, és minden egyéb berendezési tárgyuk, a falak, a padló, a mennyezet, a színek, minden teljesen mentes volt a díszítéstől és az egyediségtől – a tökéletes, szimmetrikus mértani formákat semmi sem törte meg.

 

            Az egyik inas fehér, jellegtelen ruhában, belépett a termembe, ahol Darla, Anhaido és Vufír ültek egymás mellett, és az üres fehér-sárgás falat nézték, már több mint egy napja. Nem aludtak, nem pislogtak, csak néztek.

 

            – Gazda, hírek érkeztek – szólalt meg az inas.

 

            Az inas Darlához beszélt. Máshoz nem szólhatott. Anhaidóhoz és Vufírhoz kizárólag Darla intézhetett szavakat.

 

            Darla tekintetét az inasra vetette. Nem pislogott. Sohasem pislogott.

 

            – Hírek tűntek fel Julius Andan követről – mondta az inas. – Nem találják, nem tudják, hol van. Titokban elkezdte keresni a rendőrség. A kapcsolatainak 93,77 százalékát felhívták, illetve megkeresték. Október 13-án, reggel nyolc órakor már senki sem tudta, hogy hol van. Az elmúlt negyven órában 469 telefonhívás futott át a műholdakon Julius Andan követ holléte után érdeklődve. Válasz ez idáig egy sem érkezett.

 

            – Jó – mondta Darla furcsa, színtelen hangon.

 

            Az inas kiment.

 

            Darla felállt, és egy asztalhoz sétált, ahol négy különleges formájú telefon feküdt mértani rendben, mintha a négy égtáj felé néznének, egy másfajta készülék pedig középen. Darla felvette az egyiket a négy közül, és lenyomta a hívó gombot. A készüléket a fejéhez emelte, és kifejezéstelen arccal várt.

 

            A telefon két másodperccel később jelezte, hogy a hívott készülék ki van kapcsolva.

 

            Darla lenyomott egy másik gombot. Két másodpercen belül megjelentek a telefon koordinátái.  A telefon a Hudson-folyó fenekén pihent, lassan sodorta az ár.

 

            Darla Anhaido és Vufír felé fordult.

 

            – Julius Andan követ eltűnt – mondta. – Készüléke egy folyó fenekén van.

 

            – Elő kell keríteni – szólalt meg Anhaido.

 

            – Intézkedem – mondta Darla.

 

            Visszatette Andan telefonját a helyére, és a jobb oldali telefont vette fel.