Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Idézet a könyvből

2013.06.16

TENGERALATTJÁRÓ-BÁZIS
NORFOLK

vasárnap hajnal, 2025. december 4.




Yasmin "Jazz" Delacruz őrmester a katonai fogda egyik magánzárkájában üldögélt, egykedvűen nézegetve a mennyezet repedéseit. Hangos kattanások kíséretében nyílt a vasajtó.

- A rendész látni kívánja! - szólt be az egyik egyenruhás őr. - Ha megígéri, hogy nem lesz baj, nem teszem fel a bilincset.

A társa egyértelműen bólintott. Szokatlanul beszédesek egy közvetlenek voltak.

Jazz lendületesen felállt, és az ajtóhoz sétált.

- Nem lesz semmi gond - ígérte.

Hármasban elindultak a keskeny folyosón, a cellaajtót nyitva hagyták. Jazz középen, nehogy hirtelen valami hülyeség jusson az eszébe. A lépcsőházban a sort vezető egyenruhás hátrafordult.

- Ez az aljas féreg, S'hala! Fiatal nők ajkát vágatta le, megcsonkította a mellüket, a férfiaknak levágatta a szemhéját... - a férfit láthatóan komolyan dühítette, hogy négy napon át nem tudták megtörni a neppert, mert a szabályok gúzsba kötötték a kezüket. - Amit tett, az... Magát ki kellene tüntetni, nem lecsukni!

- Rohadt ez a rendszer - jegyezte meg a háta mögött a másik katona.

Jazz nem szólt semmit, halvány mosoly játszott az arcán. A két őr úgy értékelte, jólesik neki a támogatásuk. Nagyobbat aligha tévedhettek volna. Az őrmester megvetette őket a gyengeségükért. Csak nyavalyognak, de nem tesznek semmit. Képtelenek annyi bátorságot összeszedni, hogy átlépjék a határt. A határt, melyet ő sok évvel ezelőtt átlépett már, és ahonnan soha többé nem tért vissza.

A mundérbecsületből annyira futotta, hogy a kihallgató szobában sem bilincselték meg, csak leültették az asztal mellé; még frissen facsart narancslevet is vittek neki.

Dr. Hank Stavros, a katonai ügyész öltönyhöz hasonlító, sötét, elegáns egyenruhát viselt, századosi rangjelzéssel, jogászjelvénnyel. Nagyokat sóhajtva üldögélt az asztal másik végében, nyomtatott jelentéseket tanulmányozott. Jazz bohócnak látta, aki él-hal a szabályokat, és álomvilágban él. Undorodott az ilyen emberektől.

- Őrmester, már számon sem tudom tartani, hányadszor kerül bajba - kezdte mondókáját Stavros. - Tisztában van azzal, hogy mit tett? Tudja, hogy mit csinált? A felettesei ismét bíztak a józan ítélőképességében, erre maga ismét tönkretett mindent!

- Hagyjuk ezt! - legyintett Jazz. - Aki ide küldött, pontosan tudta, mit fogok tenni. Ha ezzel problémája lett volna, nem engem küld! Azt várta tőlem, hogy ne szarakodjak, csak szerezzem meg a kurva koordinátákat! Így is történt. Amit maguk négy átkozott nap alatt sem tudtak elérni, az nekem percekbe telt! Ha jól meggondolom, másodpercekbe. Parancsot kaptam, helikopterre ültettek és elhoztak ide, hogy megtegyem, amit bárki más megtehetett volna! Mindenki a seggét félti, és baszik arra, ami fontos!

- Szabályok is vannak a világon! Azt hiszi, azok csak úgy leestek a fáról? Hát nem, hölgyem! A szabályokat vérrel és verítékkel írták!

- Szabályok, amit azok hoztak, akik nem kérnek az eredményekből. Régi mese, ne untasson vele!

Az ügyész felemelte, majd ledobta a nepperről készült felvételeket. Az orvosi diagnózis ott volt a paksaméta tetején, a szokásos olvashatatlan aláírással. "Súlyos forrázás", "kezelhetetlen vakság", "két helyen eltört orrcsont"...

- Maga egy mészáros! - vádaskodott az ügyész. Halántékán dobogott az ér. Megszokta, hogy mindenki meghúzza maghát a színe előtt. Most nem így történt. - A feletteseit óriási bajba sodorta!

- Zöldsapkás vagyok, azon kevés nők egyike, akik felvételt nyertek. Állomáshelyem: Fort Bragg. Beosztásom: logisztikai egység. Munkaköröm: a megszállt területeken biztosítani a raktárak sértetlenségét. Maga szerint mi a fasz közöm van nekem egy belga-afrikai fegyverkereskedő kihallgatásához? A világon semmi! Raktáros vagyok. Nem kihallgató tiszt! Persze, nem voltam mindig raktáros.

- Bizony, hogy nem! A maga képességeivel, a maga előmenetelével mostanra akár százados is lehetne! - hadarta az ügyész, szándékosan provokálva a nőt.

- Százados? - nevetett Jazz. - Voltam én őrnagy is.

- Érthetetlen, amit művel! Tényleg nem tudom megérteni, hogy miért áldozza fel a maga előtt álló fényes katonai pályát! Az előmenetele fantasztikus, a kitüntetései tiszteletet parancsolóak, majd valami történt, és úgy tűnik, teljesen kifordult önmagából!

- Felébredtem - legyintett Jazz egykedvűn. - Az álmok szépek, de néha tenni is kell értük.

- Felébredt? - lepődött meg Stavros - Na, akkor figyeljen jól! Azt a kis malőrt, amit néhány órával ezelőtt művelt, kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel szokás büntetni! Ön visszaeső, többször állt haditörvényszék előtt, megbánást, tiszteletet soha nem mutatott! Biztos lehet a nyolc évben! Kellett ez magának? Negyvenöt éves lesz, mire kijön a börtönből, a katonai pályát meg jobb, ha elfelejti!

Az őrmester kiitta a poharát, elnézte az ablakon túl a csillagokat.

- Ne aggódjon, nem leszek bent sokáig - szólalt meg elrévedő hangon, majd Stavros felé fordult hideg, kemény tekintetével. - Ha majd megint nyakig ér a szar, és a cél lesz a legfontosabb, a szabályzat meg a latrinán végzi, kihoznak különleges paranccsal. Eddig is így volt. Ezután is így lesz. Addig meg pihenek egy keveset.